Ön szerint is pontos a vonatok 92 százaléka? Szavazzon!

2017.02.27

Hétfőn az Országgyűlésben elhangzott egy kérdés és egy válasz.

"MSZP: mivel tudják igazolni, hogy a vonatok 92 százaléka pontos?" - így kezdődik az MTI tudósítása, amelyből kiderül, hogy Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) személyes tapasztalatira hivatkozva kifogásolta azt, hogy Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint tavaly a vonatok 92 százaléka volt pontos. Az ellenzéki képviselő azt firtatta, milyen statisztikákkal tudják ezt alátámasztani.

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára közölte, a nemzetközi szabványok szerint az a vonat minősül pontosnak, amely útja során nem indult el a meghirdetettnél korábban és a végállomásra legfeljebb öt perc késéssel érkezik. Az adatokat a MÁV forgalomirányító szolgálata jegyzi, innen származnak a 2016-os adatok - mondta.

Ön mit gondol erről? Szavazzon!