Frissen feltárt római kori sírkövet lopott, vádat emeltek ellene

2016.10.12

20 millió forintot ér a lelet.

A Komáromi Járási Ügyészség jelentős értékre elkövetett lopás miatt emelt vádat egy bábolnai férfi ellen, aki szántóföldről lopott el egy 20 millió forint értékű római kori faragott sírkövet - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.

Erről a kőről van szó. Fotó: archív - police.hu

Miskolczi Ivett tájékoztatása szerint a Manilius Masculus sírfeliratú mészkőtáblát a komáromi múzeum régészei 2012 októberében tárták fel, ám mire a leletet elszállították volna, az egytonnás kőtábla eltűnt.

Később kiderült, az elkövető megkérte egy ismerősét, hogy a sírkövet szállítsa bábolnai telkére, ahol később elásta a kőtáblát. A szállítást végző nem tudta, hogy bűncselekmény elkövetéséhez nyújt segítséget.

A tolvaj megpróbálta felbecsültetni, mekkora haszonra lehetne szert tenni a sírkő értékesítéséből, eközben került a muzeológusok látókörébe a lelet. A rendőrség 2016 áprilisában megtalálta a sírkövet, így a bűncselekmény elkövetési értéke megtérült - közölte a szóvivő.