Pilisszentlélek ismét önállóan használhatja a nevét

2016.12.15

Visszakapta nevét Pilisszentlélek, új lendületet kaphat a zarándokturizmus – többek között erről döntött a város képviselő-testülete december 14-i, rendes ülésén. A döntések közül szemezgettünk.

Az ülésen a képviselők elfogadták a 2017. évi átmeneti költségvetést, azaz az önkormányzat mindaddig ez alapján tud működni, míg meg nem alkotják a végleges, 2017-re szóló költségvetést.

Együttműködés a Mária Út Egyesülettel

A testület döntött arról, hogy megállapodást köt a Mária Út Közhasznú Egyesülettel. Az Egyesület a Mária út útvonalának jelöléssel kapcsolatos feladataiban, az 1Úton Zarándoknap és a Mária Maraton szervezésében kérte fel együttműködő partnernek az önkormányzatot azt követően, hogy idén december 7-én a városban tartotta elnökségi ülését. A megállapodás 2019. szeptember 30-ig szól, az önkormányzat a város közigazgatási területén belül biztosítja a zarándokútvonal karbantartását. Az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap esztergomi rendezvényeire - Esztergom célállomásként szerepel majd - jövőre 181 610 forintot biztosít az önkormányzat. A Mária Maraton futó- és kerékpáros rendezvény esetében az önkormányzat szintén a szervezésben vállal szerepet, 2017-ben összesen 839 483 forinttal járulna hozzá Esztergom, amely egyben a maraton célállomása is lesz.

Visszakapja nevét Pilisszentlélek

Hosszú folyamat eredményeként minden akadály elhárult az elől, hogy Pilisszentlélek ismét önállóan használhatja nevét, az eddigi Esztergom-Pilisszentlélek elnevezés helyett. A testület ellenszavazat nélkül, egyöntetűen támogatta Pilisszentlélek új elnevezését, közel 30 év után kapta vissza nevét a Pilis talán legszebb fekvésű, de minden bizonnyal legszebb nevű települése.

A testület módosította a piac házirendjét, a módosítás a szerdai és pénteki nagypiacra érkező árusok kérést vette figyelembe. Nagypiac napokra eddig csak együttes bérletre volt lehetőség, ami a szerdai és pénteki napokra egyaránt vonatkozott, mostantól azonban mód van arra, hogy csak külön szerdára, vagy külön péntekre is területet béreljenek az árusok. Szintén döntés született arról, hogy az önkormányzat pályázatot ír ki egy megüresedett védőnői állás betöltésére, a pályázat részletei a város honlapján érhetőek el.

Forrás: esztergom.hu, fotó: esztergom.hu