Esztergomban is robbant a Wellhello-film

2016.11.17

Nagy érdeklődés mellett zajlanak a Wellhello együttes slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm vidéki premier előtti vetítései, a film december 1-jétől látható a mozikban - közölték az alkotók az MTI-vel.

A filmet, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel, szombat óta Baján, Orosházán, Bácsalmáson és Esztergomban és Vácon vetítette már többségében telt ház mellett a Mozgó Mozi.

A Mozgó Mozi olyan települések művelődési házaiban szervez vetítéseket, amelyekben már nem működik mozi. Az alkotók korábbi közlése szerint a Wellhello-filmet mintegy száz településen mutatják be a Mozgó Mozi segítségével. 

A mindössze húsz nap alatt leforgatott #Sohavégetnemérős öt városban - Budapest, Zamárdi, Veszprém, Debrecen és Sopron - és egy áruházban játszódik, a hat önálló történetet a Wellhello slágerei fűzik össze. A filmhez #Sohavégetnemérős címmel egy új dalt is írt a Wellhello.

Jelenet a filmből. Fotó: újnemzedék.hu

Tiszeker Dániel rendező az MTI-nek elmondta: érdeklődéssel várja a váci vetítést és találkozást a közönséggel, kíváncsi annak reakcióira és arra, hogy fogadják a filmben szereplő fiatal színészeket. Hozzátette: számára az az egyik legfontosabb ebben az alkotásban, hogy szakmailag már bizonyított, de kevéssé ismert fiatal, tehetséges színészeket ismerhet meg a közönség a Wellhello dalaira épülő szkeccsfilmben. Megjegyezte: tudatosan kerestek "új arcokat" a produkcióhoz.

A moziban a zenekar tagjai önmagukat alakítják. Rajtuk kívül 34, pályája elején járó vagy teljesen pályakezdő fiatal színész látható a #Sohavégetnemérősben, mások mellett Sztarenki Dóra, Mészáros Blanka, Ötvös András és Orosz Ákos.

Lévai Balázs producer a filmről tartott korábbi sajtótájékoztatón elmondta, hogy generációs filmet készítettek, amely a mai huszonévesek életérzését, gondolkodását, párkapcsolati kérdéseit és problémáit ábrázolja. A #Sohavégetnemérős egy átlagos magyar játékfilm büdzséjének ötödéből készült, több mint 15 intézmény és piaci vállalat támogatta. 

A Színfolt Film és a Laokoon Filmgroup együttműködésében készült film létrejöttét segítette az Új Nemzedék Központ is, az alkotás kiemelt médiapartnere pedig a Petőfi Rádió, a Petőfi TV és a PetőfiLIVE.hu. 

A film operatőre Pataki Ádám volt, a forgatókönyvet Horváth András Dezső, Fehér Gáspár, Fehér Boldizsár és Dósa Detti írta. 

Az országos mozipremier december 1-jén lesz, a Cinema City vetíti hálózatában a filmet, amely később DVD-n is megjelenik.